A+ A A-
IPARI 70

IPARI 70

Szeretettel üdvözöljük az Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola fennállásának 70. évfordulója kapcsán létrehozott felületen!

A 2021/2022–es tanév folyamán itt tesszük közzé az on-line megjelenésre szánt visszaemlékezéseket, érdekességeket, illetve a megvalósult eseményekről szóló beszámolókat. Tartsanak velünk, tekintsünk együtt vissza az elmúlt hét évtizedre!

A jubileumi tanévhez kapcsolódóan felhívások szólítják meg az iskola diákjait és tanárait: iskolai himnusz, szlogen és az intézménnyel kapcsolatos fénykép-, illetve video-pályázatra várjuk a kreatív iparisták alkotásait. Az év közben megrendezett hagyományos szakmai versenyek és rendezvények is kapcsolódni fognak az évfordulóhoz.

Folyamatosan frissül a jubileumhoz kötődő olvasnivaló is. Az iskola volt tanárai és diákjai hét kérdésre hét válaszban foglalják össze havonta, mit jelentett és jelent számukra az Ipari. A honlapra az intézménnyel kapcsolatos történeti áttekintés és sok érdekesség is felkerül majd, ezekről  az „Ipari 70: múlt és jelen” fejezetben olvashatnak. A közzétett információk alkotják a „Ki tud többet az Ipariról?” verseny alapját, amelyen az iskolai diákjai összemérhetik egymással tudásukat.

A jubileumi gálaműsorra -̶ amelyen az elmúlt hét évtized jelentős eseményei és érdekességei elevenednek majd meg - előreláthatólag a jövő év tavaszán kerül sor. Ehhez kapcsolódik az iskola történetét bemutató fénykép kiállítás is a rendezvény helyszínén, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Elmaradhatatlan kiadvány a 70 éves évforduló kapcsán összeállított évkönyv, amely az iskola történetén túl számtalan képet és visszaemlékezést is tartalmaz. Az iskola épületében egy egész évben látogatható kiállítás keretein belül megtekinthetőek lesznek a korábbi évtizedek tansegédeszközei, rajzai, füzetei, amelyek bemutatják, hogy az iskola és az iskolai oktatás hogyan változott az elmúlt évtizedekben. Plakett és ajándéktárgyak is készülnek a jubileumi év tiszteletére.

A szeptember 2-án elhangzott ünnepélyes tanévnyitóval kezdetét vette a 70 éves Ipari jubileumi tanéve. Bízunk benne, hogy a körülmények kegyesek lesznek, és nem nehezítik meg, hogy méltón ünnepeljük meg ezt a jeles évfordulót.

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Kapcsolati Információk

Stredná priemyselná škola strojnícka a elektrotechnická - Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, Petőfiho 2, Komárno

Petőfiho 2, Komárno 945 50

Tel.: +421 35 7731 439

Fax: +421 35 7731 493

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.spskn.sk

facebook.com/spskn.komarno

Bejelentkezés