1. Kérem, mutatkozzon be pár mondatban!
Az egész életem színhelye szülőhelyem, Komárom. Itt születtem, itt jártam gimnáziumba, itt ismerkedtem meg a férjemmel, aki véletlenül épp iparista volt. Mindketten itt kezdtünk el dolgozni, itt neveltük a két gyermekünket, és a mai napig itt élünk és dolgozunk. A pozsonyi Comenius Egyetem hallgatójaként végeztem 1983-ban, és augusztusban kezdtem a Komáromi Gépészeti Szakközépiskolában tanítani.
2. Hogyan került kapcsolatba az Iparival?
Beismerem, hogy eredetileg a gimnáziumban szerettem volna tanítani, de ma - őszintén így gondolom - szerencsére abban az időszakban nem volt számomra szabad tanári helyük. Így az Ipariban kezdtem el dolgozni, ahol szükség volt rám. Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy a sors így intézte. Abban az időben a középiskolákban csak az orosz nyelvet lehetett tanulni, ennek ellenére az iskola vezetősége lehetőséget teremtette arra, hogy a korszerű és hatékony német nyelvtanítás alapjait lefektethessem az iskolában, és ez hihetetlen motivációt adott. Hatalmas hozzáadott érték volt az is, hogy kitűnő kollégáim voltak, élethosszig tartó barátságok születettek... Azt hiszem ettől többet nem is kívánhat az ember.
3. Melyik az az évfolyam/osztály, amelyre szívesen emlékszik vissza? Miért?
Közhelyesen hangzik, de minden osztályra és diákomra szívesen emlékszem, mert magam is a diákokkal együtt fejlődtem. Minden egyes tanulóval való találkozás szakmailag és emberileg is adott valami többletet, valóban sokat tanultam tőlük, és ezt az életem egyik ajándékának tekintem.
4. Milyen tantárgyakat tanított?
1989-ig szlovák nyelvet tanítottam, majd 2019-ig csak németet, ami a hobbim is volt. A Bársonyos forradalmat követő általános lelkesedés időszakában, ahogy az utazási, majd külföldi tanulási- és munkalehetőségek megnőttek a német nyelvtudásra egyre nagyobb igény mutatkozott, hiszen a német 100 millió európai anyanyelve a német nyelvű országokban. Ez a fellendülés nagyjából 2010-ig tartott, majd a helyzet megváltozott, a legfontosabb nyelv nem csak Európában, hanem az egész világon is az angol lett, és ez az oktatásban is látványosan megmutatkozott.
5. Mi a kedvenc iparis emléke?
Számtalan kedves emlékem fűződik az iskolához, a kollégákhoz és a diákokhoz is egyaránt. Egyet ezek közül kifejezetten szívesen emlegetek különböző találkozók alkalmával. Minden kezdő tanár mellé egy idősebb kollégát rendeltek mentornak, aki segített neki, közvetlen feletteseként támogatta. Jellemzően ez az egyik igazgatóhelyettes volt. Az én főnököm Krajmer Imrich volt, aki általános elismerétségnek és tiszteletnek örvendett. Ez az eset akkor történt, amikor már németet tanítottam. Becsöngettek és éppen beléptem az A pavilonban lévő osztályba, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és megjelent Krajmer tanár úr és bejött az osztályba. Be kell vallanom, nagyon nem volt mindegy ez a helyzet, hiszen teljesen egyértelmű volt, hogy ez egy előre nem bejelentett óralátogatás lesz. Az igazgatóhelyettes úr egy perc alatt körbefutotta a termet, belenézett a diákok füzeteibe, egy rövid ideig figyelemmel kísérte mi is történik, majd odajött hozzám és odasúgta, hogy jó tanár leszek, és ahogy megjelent, úgy el is tűnt. Az volt a legrövidebb és legkellemesebb ellenőrzés az egész pályafutásom során.
6. Miért jó iparistának lenni?
Nagy rövid erre a válaszom: baráti és motiváló a munkahelyi közeg, segítőkészek a kollégák és emberséges az iskola vezetősége.
7. Kinek tegyük fel következőként a fenti kérdéseket?
Volt kollégáimat, Marta Hrabovskát a Pavol Hrabovskýt szólítanám meg. Kiváló tanárként az Iparinak szentelték szakmai életüket, és több száz diákot motiváltak arra, hogy a műszaki pályát válasszák.