1. Kérem, mutatkozzon be pár mondatban!
Gergely Mihály vagyok. Dunaszerdahelyen születtem. Hét évesen Komáromban kezdtem el vízilabdázni, amelyet alapiskolás és középiskolás éveim alatt is aktívan folytattam. Tanulmányaim befejeztével kezdetben hazai csapatokban pólóztam, amelyet 15 év “légióskodás” követett. Jó érzéssel tölt el, hogy olyan, a vízilabda élvonalához tartozó, csapatokban játszhattam, mint a Budapesti Honvéd, Újpest, Olympic Nice, Marseille, PAOK, Panionios. Sportpályafutásom alatt hat Európa-bajnokságon és négy világbajnokságon vettem részt. Tagja voltam a junior vb-bronzérmes szlovák csapatának (1995, Dunkerque, Franciaország). A vízilabda után egy váltás következett, amely azért kapcsolatban maradt a „vizes-közeggel”, 2014- től egy luxemburgi hajótársaságnál dolgozom kormányosi funkcióban.
2. Hogyan volt kapcsolatban az Iparival és milyen útravalót kapott Ön az iskolától?
Miután a bátyám is az ipariba jelentkezett gépészeti szakra és csak pozitív visszajelzéseket kaptam tőle az iskolával kapcsolatban, ezért döntöttem úgy, annak ellenére, hogy a gépek és a gépészet sosem álltak közel hozzám, hogy én is az iparit választom, amit később egyáltalán nem bántam meg, sőt!
Bár az ipariban szerzett tapasztalatokat a vízilabdás pályafutásom alatt nem nagyon tudtam kamatoztatni, a hajózásban már annál inkább.
3. Ki volt a kedvenc tanára? Miért?
Kiemelhetném az egész tanári kart, amiért eltűrték, hogy minden reggel a hajnali edzések után fáradtan és “használhatatlanul” járok be az iskolába, de ha csak egyet tanáromat kellene kiemelni az összes közül, akkor mindenképp a volt osztályfőnökömet Langschadl István tanár urat említeném. Amellett, hogy kiváló tanár, végtelenül intelligens, talpig úriember, sikerült neki kialakítani az osztályából egy olyan különleges közösséget, amelyre azt gondolom Ő is szívesen emlékszik vissza. Amiért külön köszönettel tartozom Neki az az, hogy elnézte nekem a sok sportverseny végetti hiányzást, ha valakitől akkor Tőle, mint ízig-vérig sportembertől, azt gondolom, ez nem meglepő.
4. Mi volt a kedvenc tantárgya?
Azt tudom, hogy mi nem volt a kedvenc tantárgyam! Egyértelműen a matematika! Oláh György tanár úrnak, akit egyébként nagyon tiszteltem, volt egy kisugárzása, amitől megfagyott a levegő, ha belépett az osztályba. Akkor nyugodtam meg, mikor a tanár úr egyszer odajött hozzám és azt mondta: “ Nem érthetünk mindenhez, Ön a sporthoz ért, én a matematikához”! Akkor ezt tisztáztuk és onnantól kezdve nem rémálomnak éltem meg a matekórákat.
A kedvenc tantárgyaim a műhelygyakorlatok és az irodalomórák voltak. A verseket nagyon szerettem és elég sokat tudtam fejből. Ez mentett meg az érettségi vizsgán is magyar nyelv és irodalomból, hogy miért, az már nem publikus…
5. Mi a kedvenc iparis emléke?
Számtalan kellemes emlékem van! Például az atlétikai versenyek, amelyeken aktívan részt vettem, mint súlylökő. Igazából a mai napig nem is értem miért indultam pont ebben a versenyszámban, pláne, amikor megláttam az ellenfelet! Mint vízilabdázó én egészen addig a pillanatig azt hittem magamról, hogy nem kell szégyenkeznem az alakom és a fizikumom miatt, de az a srác egy komáromi kenus volt, aki úgy melegített a súlylökő golyóval, mint más a teniszlabdával. Végül megnyertem a járási bajnokságot...
Egy másik kedves történet, amit biztos nem fogok elfelejteni: szóbeli érettségi napján, mikor az ember alig várja, hogy vége legyen a napnak és a kínszenvedésnek, megjelent Langschadl tanár úr és bejelentette, hogy nem találja a születési anyakönyvi kivonatainkat, ezért másnap fogunk csak vizsgázni. Kicsit csalódottan vettük le a nyakkendőt és lementünk az alagsorba, a büfébe.
Fél óra múlva lejött a tanár úr, hogy megvannak az iratok...
6. Miért volt jó iparistának lenni?
Amiatt a négy év miatt volt jó iparistának lenni, amelyet azokkal az emberekkel tölthettem, akik körülvettek a suliban. Minden nap vidáman telt. Ehhez persze kellettek azok a fantasztikus emberek, akik ezt a közösséget alkották. Bár sajnos ritkán találkozunk, de azt gondolom,hogy sokukkal egy életre szóló barátság alakult ki köztünk.
7. Kinek tegyük fel következőként a fenti kérdéseket?
Egy gyerekkori barátomat, egykori iparista osztálytársamat, Nagy Richárdot szeretném felkérni, aki Lengyelországban végzett a Tengerészeti Akadémián és jelenleg egy tengeri hajó kapitánya. Biztos örülni fog a felkérésnek, úgyis “unatkozik” valahol a Csendes-óceánon hajókázva…