1. Kérem, mutatkozzon be pár mondatban!
Régi, több generációs molnár családból származom, így a gépész, illetve a műszaki pálya közel állt hozzám. Az ipari elvégzését követően (1969) rövid főiskolai időszak után, a tolmácsi energetikai gépgyárban, a szerelési üzemrészlegen folytattam pályafutásomat 1990-ig. 1994 -ben egy magántulajdonú technológiai berendezések szerelésével foglalkozó kft. ügyvezető igazgatója lettem. Tevekénységünk helyszínei főleg a Slovnaft, Volkswagen és egyéb hazai és külföldi energetikai üzemek voltak. Egy osztrák beruházás kivitelezését követően együttműködési ajánlatot kaptam (2000) és ezután szabadúszóként mint szerelési felügyelő Közel-Keleten, a Babcock-Borsig cégnél, majd mint építésvezető az olasz Ansaldo Energia által szállított gázturbina erőműnél dolgoztam Iránban, nyugdíjazásomig pedig az Andritz művek alkalmazottjaként Nyugat-Európaban. Műszaki életpályám során erőművek, olajfinomítók építését, felújítását irányítottam különböző beosztásban szabadúszóként, illetve munkatársként a világ jó néhány országában, amit a mai napig is mint tanácsadó gyakorlok.
Érdekelnek a történelmi műszaki emlékek, részt veszek ezek felújításában is (jelenleg a Zsitvatő-i gőzüzemű szivattyúteleppel kapcsolatosan tevékenykedem). A Magyar Közlekedési Múzeum kutatási engedélye alapján megrajzoltam és megépítettem a Magyar Királyságban gyártott első üzemszerűen közlekedő (1837) gőzhajó működő gőzüzemű modelljét (1:40).
Nős vagyok, két családom és a négy unoka teszi színesebbé napjaimat.
2. Hogyan volt kapcsolatban az Iparival és milyen útravalót kapott Ön az iskolától?
Mivel éveim java részét Szlovákián kívül töltöttem, így kapcsolatom az iparival inkább az érettségi találkozók eseményeire szűkül. Tanáraimtól a műszaki gondolatmenet felépítését, nemcsak a kérdésre adandó választ, de annak gyökereit, vonatkozásait is igyekeztem elsajátítani.
A másik oldalon az akkor újdonságnak számító filozófia tantárgy (Szép Margit tanárnő), az életvitel aspektusait boncolgatva, számtalan alkalommal járult hozzá pályafutásom során a felmerült nehézségek megoldásához.
3. Ki volt a kedvenc tanára? Miért?
Pálinkás tanár urat, osztályfőnökömet említeném, aki megfontolt, célravezető gondolkodásmódjával bővítette szakmai és emberi ismereteinket, önálló gondolkodásunkat, cselekvésünket mégpedig azáltal, hogy magunkra utalva kellett az adott feladathoz hozzákezdenünk, és csak ezt követően szólt és közölte az ismérveket.
4. Mi volt a kedvenc tantárgya?
Majdnem minden a testnevelés és a vegytan kivételével. A műszaki tantárgyak, kimondottan ez a kapcsolat a mai napig meghatározó, de a humán tantárgyak szintén, mert mindig találtam valami átfedést, amit minden alkalommal érdeklődéssel fedeztem fel.
Ennek vonzataként jelenleg is a kedvenc elfoglaltságom műszaki vonatkozású történelmi tárgyak kutatása, felújítása, makettként- modellként való megépítése.
5. Mi a kedvenc iparis emléke?
Kifejezetten egyes számban nincs ilyen. Itt feltétlen az iskolai órák eseményei, a 4 év internátus falai közt eltöltött idő, na és a diákcsínyek és a kirándulások jutnak eszembe. Az iparista évek alatt kialakultak a máig tartó közösségi szálak, amelyek minden egyes találkozás alkalmával maradandó élmenyként felidéződnek.
6. Miért volt jó iparistának lenni?
Hogy miért volt jó? Mert kamaszkorban itt szocializálódtunk a családon kívül, különböző helyzetekben, ismeretlen környezetben. A szakmai ismeretek elsajátítása mellett kiépíthettük az egészséges közösségi kapcsolatainkat, amelyeknek köszönhetően sok év után is mindig felemelő érzés komáromi iparistával találkozni.
7. Kinek tegyük fel következőként a fenti kérdéseket?
Javaslom Paál Sándort (talán 1999-ben végzett) nem műszaki vonalon tevékenykedik, pénzügyi tanácsadóként egy amerikai cégnél dolgozik vezető beosztásban Prágában. Érdemes lenne Őt megkérdezni, egy teljesen más generáció képviselőjeként, az IPARISTA éveiről, emlékeiről.