Hogy ki vagyok? Mivel foglalkozom?

Fejlesztő vagyok. Napi szinten használok olyan szavakat, mint: interfész, osztály, példány, tábla, elsődleges vagy idegen kulcs ... Nem, hazudok, azt mondjuk: interface, class, instance, table, primary or foreign key, mivel egy pozsonyi nemzetközi cégnél dolgozom. Az olyan szavak, mint: Ergebniss, Anforderung, Entwicklung vagy Wartung is meg-megjelennek, mert engem egy osztrák kliens fizet. Jelenleg otthon ülök a számítógép előtt, ami néha azt jelenti, hogy a feladatokat a nem szokványos időben is meg kell oldani, mint pl. 21:00 és 01:30 között, mert a projektet időben be kell fejezni.

Miért éppen az elektrotechnika szak a komáromi Ipariban?

A gimnázium nem vonzott, annak ellenére, hogy el tudtam volna végezni, az elektrotechnika és az informatika már jobban vonzott. Léváról származom, itt is van ipari iskolánk, de az volt a feltételem, hogy anyanyelvemen tanuljak, vagyis magyarul.

Hogyan kerültem az iskolába?

Már jeleztem, hogy a jobb tanulók közé tartoztam, és az általános iskola végén a pedagógusok azt ajánlották, hogy gimibe menjek. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy inkább az unokatestvérem nyomdokaiba lépek. Villamossági szakot végzett a Kassai Ipariban, majd diplomát szerzett a budapesti BME-n. Életmódja már 13-14 éves koromban is lenyűgözött, különösen akkor, amikor a blogján keresztül elküldte a mindennapi Amerika bemutatóit, miközben ott dolgozott. Nem tudom, hogy alakult volna életem, ha a gimnáziumot választottam, de biztosan tudom, hogy ez a 4 év megérte.

Mit szóltak hozzá a szüleim?

Édesapám kassai ipari iskolát végzett emberként döntésemnek nagyon örült, édesanyám ... elfogadta.

Hogyan éltem meg a középiskolás éveket?

A kérdésre klisével kezdek válaszolni: fiatalságom legszebb 4 éve. Egy ismerős környezeből (általános iskola, szülők, a város, ahol felnőttem) egy teljesen ismeretlen környezetbe kerültem. Meg kellett szoknom az új arcokat, a tömeget, az új tanárokat, az órák közötti mozgást, az intrit, a szobatársakat, az oktatókat, az ételt, a kötelező tanulást, a heti utazást, a zsebpénzt, a ... na, jó, ez elég :) Ezeknek az új kihívásoknak köszönhetően olyan emberré váltam, aki gyorsan alkalmazkodni tud, megoldást keres, emberi kapcsolatokat kapcsolatokat épít.

Milyenek voltak a tanárok?

Az általános iskolában körülbelül 30 óránk volt egy héten, és körülbelül 12 tanár tartotta őket, akik felváltva jártak az osztályterembe. A középiskolában több óránk lett, és voltak olyan évfolyamok, ahol heti 38–42 óránk volt, évente több mint 20 tanár tanított. Eleinte még az osztálytársaim nevét sem tudtam, a tanárokét meg pláne. Az idő segített, megtanultam és megszoktuk egymást. Ahogy az emlékekkel történik: a rosszak elmúlnak, a szépeket pedig még jobban kiszínezzük. Jó emlékeim vannak az iskoláról és a tanárokról, bár úgy gondolom, hogy a matematika kettes helyett az egyest is megérdemeltem volna.

Melyik évfolyam tetszett a legjobban?

Nekem a harmadik felelt meg a legjobban. Ha tehetném, most is ott maradnék. Elég magabiztosak voltunk ahhoz, hogy a felsőbb évfolyamok ne ingereljenek minket, a tanárok már ismertek, hírnevünk is már volt (jó és rossz is), másrészt nem kellett aggódnunk olyan dolgok miatt, mint az érettségi.

Hogyan éreztem magam az érettségi vizsga után?

Azt akartam, hogy a világ megálljon ott és akkor, hogy soha ne távolodjunk el egymástól, örökké együtt legyünk, hiszen nagyon jó csapat voltunk, főleg bentlakók. Olyan kis sokk volt ez számomra, egy másik vég és egy új kezdete valami ismeretlennek. Érettségivel a hátam mögött kikölköztem a szobából. Üresség ült a lelkemen, ahol halványan pislákol valami új reménye.

Hogy látom x év távlatából?

Öntudatos volt iparista vagyok, és büszkén vállalom ezt a tényt. Néha találkozom olyan emberekkel, akik szintén itt végeztek. Ebben a pillanatban a nosztalgia-vonatra szállunk és beszélgetünk az ott töltött időkről, élményeket cserélünk, ki volt az osztályfőnök, mi érdekelte a legjobban, és mit ért el idáig. Kivételes érzés egy közösséghez tartozni.