Dombi Dóra, 3.D
❞ Amikor a MISz-re jelentkeztem, nem tudtam, hogy mire számíthatok, de örülök, hogy az Iparit választottam, mert nagyon megszerettem. Ezalatt a 3 év alatt a szaktantárgyak segítségével rálátást szereztem a gazdasági és műszaki dolgokra, melyek nem csak fontosak, de hasznosak is – és nem utolsósorban nagyon érdekesekké is váltak a számomra.
Lehetőségünk van különféle projekteken és versenyeken részt venni, a tanulmányi kirándulások alkalmával pedig sok érdekes helyre eljutunk, ahol rengeteg új dolgot láthatunk és tanulhatunk.
Tanáraink időt és energiát nem sajnálva rendszeresen bálokat, diáknapot, honvédelmi gyakorlatot, sportnapokat és különböző szakköröket szerveznek nekünk, ahol még jobban el tudjuk mélyíteni tudásunkat és segítenek egy kicsit kikapcsolódni is. ❝
Matušek Anita, 3.D
❞ Az „Ipari“ egy olyan iskola ahol szakérettségire tehetünk szert, én biztos vagyok benne, hogy ezzel az érettségivel el fogok tudni helyezkedni bárhol. Az iskolán belül vannak különböző szakkörök és egyéb tevékenységek, mindenki megtalálja a maga kedvére valót. Mivel iskolánk kollégiummal is rendelkezik így távolabbi diákoknak is lehetőséget nyújt az itt tanulásra. A MISz, mint szak teljesen megfelelt az elvárásaimnak, mivel sok benne a közgazdaságtan és a könyvelés (ami a kedvencem lett), de meg van fűszerezve egy kis gépészettel is, aminek köszönhetően még több lehetőségem van munkát találni, és sokkal előnyösebb helyzetben vagyok azokkal szemben, akik csak „sima” kereskedelmi akadémián tanulnak. ❝
Zongor Eliza Jázmin, 2.D
❞ Olyan iskolát szerettem volna/kerestem, mely Komáromban található. Nem akartam kiszakadni az otthoni környezetből. Azonkívül paralel a MISz mellett a Művészeti Alapiskola diákja is vagyok. Olyan iskolára volt szükségem, amely a négy év alatt felkészít a főiskolára/egyetemre. Nyilvánvaló, hogy a MISz nagyon jó képzést biztosít, biztosítja a szakmai ismeretek színvonalas elsajátítását. Országosan jó hírnévvel rendelkezik. ❝
Kerepesi László, 1.D
❞ Azért választottam ezt az iskolát, mert mindig is nagyon jó hírneve volt, rokonoktól, ismerősöktől is csak jókat hallottam róla. A másik ok pedig az, hogy a MISz nevezetű szak nagyon megtetszett nekem, nagyon könnyen el lehet helyezkedni utána, és számomra érdekes dolgokat tanulunk. Az a véleményem az iskoláról, hogy remek a felszereltsége, a diákoknak semmiben sem kell hiányt szenvedniük, a tanárok is jól végzik a munkájukat, így egy nagy összetartó közösséget létrehozva. Én személy szerint csak ajánlani tudom ezt az iskolát, tehát aki ide szeretne jönni, ne habozzon. Sok szeretettel várunk minden új diákot iskolánkban. ❝
Rási Kincső, 1.D
❞ Iskolánk diákjának azért érdemes lenni, mert egy igazi, összetartó nagy családot alkotunk. Az első perctől kezdve, amikor beléptem az iskola kapuján, egy nagyon befogadó közösség várt. Mind a tanítási órákon, mind a szünetekben nagyon közvetlenek és tisztelettudóak vagyunk egymással – szerintem ez nagyon fontos egy közösségben. Nem titok, hogy nagyon régóta az Ipari közösségének tagja szerettem volna lenni.
Szerintem a MISz, ahova én is járok, megfelelő alapokat nyújt ahhoz, hogy például egy jól működő vállalkozást nyissunk. Amennyiben tovább szeretnénk tanulni, alaposan felkészít az egyetemi éveinkre.
Azt gondolom, életem egyik legnehezebb döntése volt, de úgy érzem, a legjobb is egyben. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk az Ipariban! ❝