Dr. Feszty Dániel
Járműfejlesztési részleg, Audi Hungaria, Győr Tanszékvezető, egyetemi docens, Széchenyi Egyetem, Győr
❞ Már gyerekkoromtól nagyon érdekelt az autósport, ezen belül is a Forma-1, és amikor az alapiskola befejezése környékén egy cikket olvastam arról, hogy a legtöbb F1-es mérnök repülőgépmérnöknek tanult, nem volt kérdés, hogy ezt a pályát fogom én is választani. Ebbe tökéletesen illeszkedett az Ipari Középiskola gépészet-konstrukció szaka. Az oktatásban az volt a legszebb, hogy nem kellett éveket várni, amíg az ember az első saját tervrajzait elkészíthette, mert ezek már a tanulmányok legelején elkészíthetők voltak. Nagyon élveztem a szaktantárgyakat, - amelyeket egyébként igazi mérnökök tanítottak - amelyek a gyártástechnológiát, a gépek elemeit, az anyagtant, a gépészeti rendszerek tervezését vagy később a számítógépes programozást tanították. Érdekes módon ezt a tudást mind a mai napig, azaz 30 évvel az érettségi után is, immár az Audi Hungaria fejlesztési részlegén dolgozó mérnökként is napi szinten felhasználom a munkám során.
Jó pár korszakos, kiváló tanárunk volt, akiktől emberségből is rengeteget tanultunk. Némelyikükkel futball-meccseket játszottunk péntek délutánonként - fantasztikus volt! De természetesen a középiskolai tanulmányok csúcspontja az "osztály" volt: itt valóban életre szóló barátságok köttettek, rengeteget közös kalandban volt részünk, sokat nevettünk és természetesen volt kikkel vitáznom a Forma-1 fejleményeiről. Végül is sikerült megvalósítani az álmomat, repülőgépmérnökként végeztem Brünnben, ahol óriási előnyt jelentett a műszaki középiskolai háttér a sikeres főiskolai tanulmányok során. Ezután az F1-es álmaimhoz közel álló aerodinamika területén foglalkozhattam kutatással 20 évig, előbb Skóciában, később Kanada legnagyobb repülőgép-mérnöki egyetemén.
Végső soron mára a motorsporthoz is közel kerültem, hiszen most az Audi Hungaria járműfejlesztési részlegén dolgozom Győrben, valamint egy Versenymérnök szakképzés vezetője lehetek a győri Széchenyi István Egyetemen. Igaz, nagy vargabetűvel kerültem ide, de hogy a világban is megállhattam a helyem, abban nagy szerepe volt, hogy anyanyelvemen, magyarul szereztem meg az alapokat középiskolai tanulmányaim során, nem is beszélve arról, hogy az Ipariban elsajátított magyar szakmai megnevezéseket minden nap használom munkámban. Ha valaki akár hazai, akár nemzetközi műszaki pályáról álmodik, akkor csak ajánlani tudom ezt a nagy hagyományokra visszatekintő komáromi Ipari Középiskolát, amely egy kulcsfontosságú építőelem lehet egy igazi műszaki karrier felépítésében. ❝
Gergely István
kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke
❞ Mindig is vonzottak a gépek, a technika és a műszaki dolgok. Szerettem és még jelen pillanatban is szeretem megszerelni a saját dolgaimat legyen az autó, motor vagy a háztartási eszközök. Ezt nagyon kevesen nézik ki belőlem és sokszor okozok ezen a téren meglepetéseket, hiszen az emberek többsége olimpia bajnok sportolóként ismer. Mint a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke is szinte napi rendszerességgel találkozom műszaki kérdésekkel az üzemeltetés vagy a fejlesztés terén. Sokat segít a döntéshozatalokban, hogy van egy műszaki alapvégzettségem, így a problémákat is jobban meg tudom érteni és megfelelő döntéseket meg tudom hozni.
Az eddigi tapasztalataim alapján csak javasolni tudom mindenkinek az iskola nyújtotta képzési programokat. Jómagam is nagy hasznát vettem az iskolában tanultaknak. ❝
Nagy Adrián
Wertheim s.r.o. - minőségbiztosítási vezető
❞ Gyermekkoromban az édesapám lakatosműhelyében eltöltött napok alapozták meg a szakma iránt érzett vonzódásomat. Az Ipari első évfolyamában már tudtam, hogy jó választás volt a gépészet, amely a nagyszombati Anyagtechnológiai Kar elvégzése után mára már-már hobbimmá vált. Ha időm engedi, kollégáimmal részt veszek az Éjszaka az Ipariban elnevezésű rendezvényen. Mindig nagyon jó érzés beszélgetni volt tanárainkkal, akikkel közösen felelevenítjük az iparista évek szépségeit. Számomra nagyon sokat adott az elméleti és gyakorlati rátermettségük.
Jelenleg minőségbiztosítási vezetőként dolgozom Dunaszerdahelyen a Wertheim Kft-nél. Munkám nagyon változatos, s talán ezért is szeretem, mert minden nap egy új kihívást jelent. Ha mindent újra kezdenék, szinte biztos, hogy ismét a műszaki szakmát választanám és nem kérdés, hogy a komáromi Ipariba jelentkeznék. ❝
Jankovič Péter
ZF Slovakia a.s. - Globális gyártási folyamatokért felelős mérnök
❞ Hogy miért választottam az Iparit? Bár többen is győzködték a szüleimet, hogy adjanak gimnáziumba, de szerencsémre szabad kezet kaptam a döntésben. Mivel a műszaki dolgok gyerekkorom óta érdekeltek és már általános iskolás koromban gyakorlatilag eldöntöttem, mivel is szeretnék majd foglalkozni, a komáromi Ipari Középiskola gépészeti irányzata jól illet ebbe a jövőképbe. Emlékszem, hogy miután ellátogattunk a nyílt napokra, szüleimen is látszott, hogy megtetszett nekik az iskola.
Az itt szerzett szaktudást a mai napig használom és kamatoztatom. Utólag értékelve is úgy látom, hogy a szakközépiskola nagyon jó alapokat nyújthat a szaktudás elsajátítására, elméleti és gyakorlati szempontból is. Szakmai fejlődésemnek fontos alapot adott a szaktantárgyak projektoktatással való elsajátítása. Ez megmutatkozott már az egyetem alatt is, amikor felkészültebben tudtam kiállni egy bizottság elé, hogy megvédjem a munkámat. Nem utolsó sorban, a gyakorlati életben is nagyon hasonló módon folyik a munka. Kiváló alapokat szereztünk a különböző CADrendszerek alkalmazásából.
A műhelyekben töltött gyakorlati oktatás pedig egy másik, szintén elengedhetetlen nézőpontból adott áttekintést a gépészetről. Magyar általános iskolából indulva jó volt a középiskolás tanulmányaimat is az anyanyelvemen folytatni. Ez viszont egyáltalán nem ment a szlovák nyelvtudás kárára, hiszen az érettségi után szlovák egyetemen tanultam tovább, ahol nem ütköztem komolyabb nyelvi akadályba.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a tanulással eltöltött éveimből ez volt a legjobb négy év. Még ha sokan állítják, hogy az egyetemi évek a legjobbak, nekem akkor is az Ipariban töltött időszak maradt meg a legélénkebben és ide kötődnek a legszebb emlékeim. És hogy jól döntöttem-e, több mint 10 év távlatából nézve? Egyértelműen jól. Ha ma kellene középiskolát választanom, ma is a komáromi Iparit választanám! ❝